dupla munkába járás ktgtérítés

Adómentes gépkocsi költségtérítés: 15 Ft helyett 30 Ft adható

A Magyar Közlöny 14. számában kihirdetett 16/2023. (I. 27.) Korm. rendelettel („Korm. rendelet”) a Kormány – egyelőre csak a veszélyhelyzet idejére – megduplázza a munkába járás során adható/adandó gépkocsi költségtérítés mértékét.

Az előbbi évektől eltérően az adómentesen maximálisan adható költségtérítés mértéke 15 forint/kilométerről 30 forint/kilométerre növekszik. A költségtérítés a továbbiakban is a munkában töltött napokra és/vagy hazautazásra illet(het)i meg a munkavállalót, a munkahely és a lakó- vagy tartózkodási hely között, a közforgalmi úton mért oda-vissza távolság figyelembevételével.

A Korm. rendelet a megemelt térítési mérték alkalmazásának kezdő időpontját ahhoz köti, hogy az adómentesen adható vagy a kötelezően adandó költségtérítésről van-e szó.

Ezek alapján már 2023. január hónapra is adómentesen adhat a munkáltató munkába járás címén a dolgozójának – döntése szerint – kilométerenként maximum 30 forintot. Ugyanakkor, ha az adott munkáltatónál nem általános a gépkocsi költségtérítés alkalmazása munkába járás esetén, első alkalommal csak február hónapra kell az emelt mérték 60 százalékát (a korábbi 9 forint helyett 18 forintot) kifizetnie kilométerenként azokban az esetekben, amikor köteles ezt a fajta térítési formát alkalmazni. Melyek ezek az esetek?

A munkáltató abban az esetben köteles megtéríteni a gépjárművel történő munkába járást, ha

  • a munkavállaló lakóhelye vagy tartózkodási helye, valamint a munkavégzés helye között nincsen közösségi közlekedés,
  • a munkavállaló munkarendje miatt nem, vagy csak hosszú várakozással tudja igénybe venni a közösségi közlekedést,
  • ha a munkavállaló mozgáskorlátozottsága, illetve súlyos fogyatékossága miatt nem képes közösségi közlekedési járművet igénybe venni,
  • a munkavállalónak bölcsődei ellátást igénybe vevő vagy tíz év alatti köznevelési intézményben tanuló gyermeke van.
allashirdetes-scaled-1600x900

Keressük a jövő transzferár tanácsadóit!

Adótanácsadó csapatunkba keresünk 1-2, ill. 2-6 éves tapasztalattal rendelkező transzferáras szakembert. Ha megfelelsz az alábbi elvárásoknak és tetszenek az általunk biztosított feltételek, akkor mindenképpen vedd fel velünk a kapcsolatot az e-mail címen.

Elvárások

  • kezdő esetén 1-2 év, szenior esetén 2-6 év munkatapasztalat transzferárazás területén – transzferár nyilvántartás készítés és/vagy tanácsadás is
  • megbízható (legalább haladó középfokú) angol nyelvtudás írásban – szenior esetén elvárás az angol szóbeli nyelvtudás is
  • precíz megbízható munkavégzés, monotóniatűrés
  • szenior esetén jó menedzseri alapkészségek (munkaszervezés, delegálás, határidők betartása, igényes íráskészség, stb.)

Feladatok

  • teljes körű transzferár nyilvántartások elkészítésében történő részvétel az adózásban egyedülálló saját szoftveres, automatizált segítséggel
  • adatbázis-kutatások készítése szoftveres, automatizált segítséggel
  • vezető tanácsadók segítése a munkában (szakmai kérdésekben nem kell egyedül dönteni)
  • szenior pozíció esetén kommunikáció az ügyfelekkel, munkák operatív menedzselése
  • szenior pozíció esetén a tanácsadók munkájának ellenőrzése, tanácsadók tanítása, feladatok delegálása

Amit ajánlunk

  • a szoftveres háttértámogatás miatt a transzferár munkák érdemi, hozzáadott értéket képező részével és ügyfélkommunikációval lehet többnyire foglalkozni (azaz nem ctrl+c ctrl+v a feladat vagy weblapok egyesével történő tömeges átnézése)
  • hosszútávú együttműködési lehetőség
  • fiatalos légkör, relatíve kicsi családias csapat
  • nemzetközi és hazai vonatkozású ügyekben tanácsadás és innovatív üzleti megoldások kidolgozásában való részvétel
  • tényleges munka-magánélet-szakmai fejlődés egyensúlya (tudjuk, ez már szinte közhely, de mi meg is valósítjuk 😊)
  • home office lehetőség heti több nappal (jelenleg távmunkában és heti 3-4 nap home office-ban is dolgoznak nálunk kollégák)
  • professzionális irodai környezet, jól megközelíthető közlekedéssel
  • piacképes fizetés
AZ_webinarium_1920x1080_20230125 copy-700x394

HVG webinárium: külföldi kiküldetések

Mihályi Andrea kolléganőnk a külföldi kiküldetések személyi jövedelemadó aspektusairól tart előadást az Adózóna és a HVG által szervezett webináriumon 2023. január 25-én 10 órai kezdéssel.

Andrea előadása többek között a következő témákat öleli fel, gyakorlati példákat is bemutatva:

  • a vállalkozások munkavállalóinak rövid és hosszú távú kiküldetéseinek személyi jövedelemadó kérdései figyelemmel a kettős adózást elkerülő egyezményekre;
  • gazdasági munkáltató fogalma és gyakorlati kérdései;
  • a rövid, illetve hosszú távú kiküldetések esetében a magánszemélyek adóügyi illetőségének meghatározása;
  • a kiküldöttek bérjövedelemének, béren kívüli juttatásainak és egyéb jövedelmének adózása;
  • kettős adóztatás elkerülése.

A webináriumot a CLV Partners© Csabai és Papp Ügyvédi Iroda közreműködésével tartjuk meg, így a fenti adózási témák mellett a külföldi kiküldetések munkajogi kérdései, szempontjai is bemutatásra kerülnek.

Az eseményre a HVG honlapján lehet jelentkezni, ahol részletesebb információk is találhatók a webináriumról:

Nemzetközi adózás és munkajog – fókuszban a külföldi kiküldetések (hvg.hu)

rendeletalkotási dömping

Rendeletalkotási dömping 2022. év végén

2022. év vége nem telt el tétlenségben a jogalkotás terén; több száz rendelet jelent meg a karácsonyi és az azt követő időszakban. Az alábbiakban összefoglaljuk az adózási szempontból releváns új szabályokat.

Minimálbér és garantált bérminimum

2023. január 1-jétől alkalmazandó kötelező legkisebb munkabér és garantált bérminimum összege
  Havibér Hetibér Napibér Órabér
Minimálbér 232.000 forint 53.340 forint 10.670 forint 1.334 forint
Garantált bérminimum 296.400 forint 68.140 forint 13.630 forint 1.704 forint

Ennek megfelelően:

  • a járulékfizetési alsó határ munkaviszony esetében 69.600 forint, vagyis 2023-ban legalább ezen összeg után kell megfizetni a társadalombiztosítási járulékot,
  • munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyoknál biztosítotti jogviszonyt keletkeztető összeg 69.600 forint, vagy napi arányosításnál annak 30-ad része, napi 2.320 forint,
  • minimum járulékalap főfoglalkozású egyéni és társas vállalkozók esetében 232.000 forint (30-ad része 7.733,33 forint), garantált bérminimum alkalmazása esetében 296.400 forint (30-ad része 9.880 forint),
  • minimum szocho alap főfoglalkozású egyéni és társas vállalkozók esetében 261.000 forint (30-ad része 8.700 forint), garantált bérminimum alkalmazása esetében 333.450 forint (30-ad része 11.115 forint),
  • átalányadózásra jogosító bevételi értékhatár általános esetben 27.840.000 forint, kiskereskedők esetében 139.200.000 forint,
  • adómentes jövedelemrész összege átalányadózó egyéni vállalkozó esetében 1.392.000 forint,
  • adóelőleg megállapítási kötelezettség alóli mentesülés átalányadózó egyéni vállalkozóknál 1.392.000 forintot meg nem haladó jövedelem eléréséig,
  • egyszerűsített foglalkoztatásban minimálisan fizetendő órabér 1.134 forint, garantált bérminimum alkalmazása esetében 1.483 forint,
  • egyszerűsített foglalkoztatás során mentesített napi keretösszeg 13.871 forint, garantált bérminimum alkalmazása esetében 17.719 forint.

Extraprofit adók

  • A gyógyszergyártó és 2023. évre vonatkozóan árbevétel arányos, sávosan meghatározott különadó fizetésére kötelezett, melynek mértéke a nettó árbevétel:
    • 50 milliárd forintot meg nem haladó része után 1%,
    • 50 milliárd forintot meghaladó, de 150 milliárd forintot meg nem haladó része után 3%,
    • 150 milliárd forintot meghaladó része után 8%.
  • A 2022. évre vonatkozó különadót (naptári éves adózó esetén) 2023. május 20-ig, a 2023. évre vonatkozó adóelőleget 2023. november 20-ig, a 2023. évre vonatkozó adót pedig 2024. május 20-ig kell egy erre a célra létrehozott nyomtatványon megállapítani és bevallani, majd megfizetni.
  • A biztosítótársaságokat terhelő pótadó mértéke az annak alapjaiként meghatározott összegek 36 milliárd forintot meghaladó része után 7%-ról 12%-ra és 3%-ról 5%-ra emelkedik a 2023. évben keletkezett adóalapok esetében.

Egyéb változások

  • január 1-jétől a veszélyhelyzet idejére megszüntetésre kerülnek a SZÉP-Kártya alszámlái, ennek megfelelően ezen időszakban az arra vonatkozó egyes keretösszegek sem lesznek alkalmazandóak. A továbbiakban a SZÉP-Kártyára utalt összeg egésze, valamennyi, a korábbiakban is kedvezményezett célokra felhasználható lesz.
  • december 31-ét követően magzatra, vér szerinti vagy örökbefogadott gyermekre tekintettel családi kedvezményre jogosulttá váló, 25. életévét betöltött, de 30. életévét még be nem töltött fiatal anyákat új szja kedvezmény illeti meg. A kedvezmény részletszabályairól megjelent NAV tájékoztató itt olvasható.
  • január 1-jétől (az onnantól kezdve megszerzett összevont adóalapba tartozó jövedelmek esetében) emelt összegű családi kedvezmény jár a tartós betegségben, vagy súlyos fogyatékosságban szenvedő kedvezményezett eltartottak után. A kedvezmény részletszabályairól megjelent NAV tájékoztató itt olvasható.
  • évtől bevezetésre kerül egy újfajta transzferár adatszolgáltatási kötelezettség, mely a kapcsolt vállalkozások egyes, egymás közötti ügyleteit érinti, és pontosításra kerülnek a transzferár-dokumentáció készítési kötelezettség részletszabályai is. A kapcsolódó főbb módosításokról bővebben ebben a cikkünkben olvashat.
  • Az adózási szempontból nem együttműködő államok listája 3 taggal bővült az év végén: Anguilla-val, a Bahama-szigetekkel és a Turks- és Coicos-szigetekkel.
pexels-pixabay-272980

Transzferár rendelet: változó előírások

2022.12.28-án a Magyar Közlöny 219. számában megjelent a 27/2022. (XII. 28.) PM rendelet, mely több ponton módosítja a transzferár-dokumentáció készítési kötelezettséggel kapcsolatos rendeletet.

A PM rendelet egyrészt beiktatja a transzferár-dokumentáció készítéssel kapcsolatos adatszolgáltatás részletszabályait. Az adatszolgáltatási kötelezettség bevezetésén kívül módosítja a transzferár-nyilvántartás fogalmának értelmezését (külön nyilvántartásnak minősülnek ezt követően a fő- és az ügyletenkénti helyi dokumentumok). Ez, a nyári törvényalkotás során bevezetett megemelkedett mulasztási bírságtételekkel együtt olvasva, jelentős szigorítást jelent a jövőben a dokumentáció készítéssel érintett cégek számára. Könnyítés viszont, hogy már a 2022-es év vonatkozásában sem kell dokumentációt készíteni a 100 millió forint piaci értéket el nem érő kapcsolt ügyletek vonatkozásában (korábban az értékhatár 50 millió forint volt).

A PM rendelet főbb módosításait az alábbi táblázatban foglaltuk össze, összehasonlítva azokat a korábbi szabályozással.

Témakör Korábbi szabály Új szabály Alkalmazás
Definíciók A TP rendelet alkalmazása szempontjából releváns fogalmak definiálása. Új fogalmak bevezetése, pl. a karakterizáció kapcsán, a funkcionális elemzés fogalmának pontosítása, pénzügyi mutatószámokhoz kapcsolódó meghatározások.  2022.12.31-től
Nyilvántartás fogalmának újra definiálása A fő- és helyi dokumentum egy nyilvántartásnak minősül. Külön nyilvántartásnak minősül a fődokumentum, és ügylettípusonként a helyi dokumentumok. első alkalommal a 2023-ban kezdődő adóévre vonatkozóan
Pénzügyi adatok alátámasztása a számviteli adatokkal A nyilvántartás kötelező tartalmi eleme, hogy a transzferár megállapítása során felhasznált pénzügyi adatok hogyan kapcsolódnak az adózó beszámolójában foglalt adatokhoz. Az összefüggéseket mélyebb szintű elemzéssel kell bemutatni (pl. főkönyvi számla, költséghely, költségviselő, profitcentrum, munkaszám). első alkalommal a 2023-ban kezdődő adóévre vonatkozóan
Összevonás feltételei Meghatározott esetekben az ellenőrzött ügyleteket összevontan is lehetett kezelni a dokumentáció összeállítása során. Meghatározásra kerülnek az ügyletek összevonhatóságának vizsgálata során figyelembe veendő szempontok. első alkalommal a 2023-ban kezdődő adóévre vonatkozóan
Összevonás alól kizárt ügyletek Egymással szorosan összefüggő, de ellentétes irányú ügyletek összevonhatóságának kizárása (pl. beszerzés és a beszerzett anyagokból gyártott termékek értékesítése, a ráfordításokat érintő ügylet és az elsősorban bevételeket érintő ügylet) első alkalommal a 2023-ban kezdődő adóévre vonatkozóan
Nyilvántartáskészítési kötelezettség értékhatára A kapcsolt vállalkozások azon ügyleteit nem kell dokumentálni, melyek esetében a szerződés alapján történő teljesítések értéke az adóévben szokásos piaci áron a nettó 50 millió forintot nem haladja meg. Az 50 millió forintos határ 100 millió forintra emelkedik. első alkalommal a 2022-ben kezdődő adóévre vonatkozóan
Adatszolgáltatási kötelezettség bevezetése a TAO bevallásban A TAO bevallás részeként a TP nyilvántartás minden lényeges eleméről adatot kell szolgáltatni (pl. ügylet megnevezése, a kapcsolt fél adatai, szokásos piaci ár-megállapítási módszer megnevezése, ügyleti érték és adóalapkorrekció előjelhelyes összege, ügylet során alkalmazott mutatószámok, transzferárral és szokásos piaci értékkel / tartománnyal kapcsolatos információk).

 

Fontos, hogy az adatszolgáltatás (csökkentett adattartalommal) kiterjed olyan ügyletekre is, melyeket a TP rendelet alapján nem kell dokumentálni (pl. a magánszeméllyel nem egyéni vállalkozóként kötött szerződés, költség-átterhelés).

első alkalommal a 2022. december 31-ét követően benyújtott bevallás vonatkozásában