ITR logó

ITR EMEA TAX AWARDS 2024: a TruTax is a jelöltek között

Közel 4 évvel ezelőtt kezdtünk bele a TruTax építésébe. Azóta sok minden történt. Többek között számos szakmailag és emberileg értékes munkatárssal bővült a csapat. 1-1,5 év alatt pedig lefejlesztettünk egy, az adózási piacon hiánypótló transzferár dokumentáció készítő szoftvert, a Smart TPD-t.

A szoftver előző év tavaszi bevezetése olyan sikeres volt a piacon és az ügyfelek körében, hogy gondoltuk, megmérettetjük magunkat az International Tax Review felmérésén a transzferár szekcióban.

Az ITR július 25-én tette közzé az ITR EMEA TAX AWARDS 2024 – Transfer Pricing Advisory Firm of the Year kategóriájának szűkített magyar jelöltlistáját, amin a TruTax is szerepel.

Bárki is nyeri el a címet, minket már most nagy büszkeséggel tölt el, és rendkívül hálásak vagyunk minden kollégának és ügyfélnek, hogy első nekifutásra felkerültünk egy ilyen illusztris listára.

adótv változások_2024 nyár

2024. évi nyári adócsomag

2024. július 8-án a Magyar Közlöny 74. számában kihirdetésre került számos rendelet, melyek adó és eljárásügyi területen is beiktatnak módosító rendelkezéseket. Ezek mellett a nyár folyamán a korábbiakban is találhattunk megbújó, de annál jelentősebb változásokat. Cikkünkben bemutatásra kerülnek a változások, összehasonlítva azokat a korábban alkalmazandó szabályokkal.

Az adócsomag részét képező extraprofitadókat érintő módosításokról ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Topic Eredeti szabály Change in the rule Változás hatálya
Szocho (kihirdette: az állam működését érintő egyes törvények módosításáról szóló 2024. évi XXIX. Törvény)
Kamatjövedelmek után fizetendő szocho A szociális hozzájárulási adóról szóló 2018. évi LII. törvény veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról szóló 205/2023. (V. 31.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet idejére bevezette a szocho fizetési kötelezettséget a kamatjövedelmek után A veszélyhelyzeti intézkedés törvényi szintre emelkedik, így szocho általánosságban fogja terhelni a továbbiakban a kamatjövedelmeket 2024.08.01-től
Szocho (kihirdette: a Kormány 182/2024. (VII. 8.) Korm. Rendelete)
Munkaerőpiacra lépők után igénybevehető kedvezmény A kedvezményre való jogosultság feltételének a foglalkoztatás kezdő hónapját megelőző 275 napban kell teljesülni A kedvezményre való jogosultság feltételének a foglalkoztatás kezdő hónapját megelőző 365 napban kell teljesülni 2024.08.01-től létesített munkaviszonyok esetében alkalmazandó a háborús veszélyhelyzet ideje alatt
A kedvezmény 2+1 évig vehető igénybe A kedvezmény 18 hónapig vehető igénybe
A kedvezmény azon egész hónap tekintetében is érvényesíthető, amelyben a foglalkoztatás első két éve, illetve harmadik éve véget ér A kedvezmény azon egész hónap tekintetében is érvényesíthető, amelyben a foglalkoztatás első éve, illetve 18. hónapja véget ér
Art (kihirdette: a Kormány 181/2024. (VII. 8.) Korm. Rendelete)
Általános mulasztási bírságtétel Természetes személy esetében 200 ezer forintig, nem természetes személy esetében 500 ezer forintig terjedhet Természetes személy esetében 400 ezer forintig, nem természetes személy esetében 1 millió forintig terjedhet 2024.08.01-től esedékes kötelezettségek megszegése esetében alkalmazandó a háborús veszélyhelyzet ideje alatt
Foglalkoztatotti bejelentés elmulasztása A mulasztási bírság 1 millió forintig terjedhet A mulasztási bírság 2 millió forintig terjedhet
Számla- nyugtakibocsátási kötelezettség elmulasztása, helytelen összeggel történő kitöltése vagy az iratőrzési kötelezettség megsértése A mulasztási bírság 1 millió forintig terjedhet A mulasztási bírság 2 millió forintig terjedhet
Adózási szempontból nem együttműködő államok listája (kihirdette a pénzügyminiszter 2/2024. (VII. 8.) PM rendelete)
Államok listája (Tao tv. 4. § 11. pont i) alpontja szerint)  1. Amerikai Szamoa

2. Anguilla

3. Bahama-szigetek

4. Fidzsi-szigetek

5. Guam

6. Palau

7. Panama

8. Szamoa

9. Trinidad és Tobago

10. Turks- és Caicos-szigetek

11. Amerikai Virgin-szigetek

12. Vanuatu

Bővül az országok listája: Antigua és Barbudaval, valamint Oroszországgal 2024.07.09-től
Kikerülnek a körből a Turks- és Caicos-szigetek valamint a Bahama-szigetek
extraprofitadó_változások

Ismét extraprofitadó változások

A Magyar Közlöny 74. számában kihirdetett 183/2024. (VII.8.) Kormányrendelet (Rendelet) több területen is módosítja, illetve egészíti ki az extraprofitadókról szóló 197/2022. (VI.4.) Kormányrendeletet.

A kőolajtermék-előállítókat érintő változások

2024. augusztus 1-től növekszik a Brent és az Ural Blend típusú kőolaj hordónkénti ára közötti különbségre kivetett adó alapja. A változás hatálybalépése előtt a 95 százalékos adó alapjának számítása során az árkülönbözetet hordónként 7,5 USD-vel volt jogosult csökkenteni a kőolajtermék-előállító. A módosítás következtében a csökkentő tétel 5 USD-re csökken, mely azt jelenti, hogy a különadó alapja 2,5 USD-vel, a tényleges adóterhelés pedig 2,375 USD-vel növekszik hordónként.

Pénzügyi szervezetek különadóját érintő változások

A hatályos szabályok alapján a pénzügyi szervezetek különadójának alanyai adókedvezményre jogosultak 2024-ben, a december 10-ig teljesítendő különadójuk tekintetében, abban az esetben, ha a tulajdonukban levő állampapírok állományát növelik a bázis időszakhoz (2023.01.01-2023.04.30) képest 2024. év első 11 hónapjában. A hatályba lépő rendelkezések a csökkentés feltételeit pontosítják, bezárva esetleges kiskapukat a kötelezettek előtt.

A szabály értelmében az alkalmazható csökkentés összege az állampapír-állomány növekményének 10 százaléka, de legfeljebb az adóévre fizetendő különadó csökkentés nélkül számított összegének 50 százaléka lehet. A módosítás pontosítja, hogy

  • az állampapír szerzések módozatai közül mi nem tekinthető a kedvezmény vonatkozásában szerzésnek, valamint, hogy
  • az állampapír-állomány növekményének kiszámítása során az értékpapír mely értéke veendő figyelembe.

Fentiek szerint a csökkentő tétel számítása során nem lehet figyelembe venni majd azokat az állampapírokat sem, melyeket a pénzügyi vállalkozás értékpapír-kölcsönzés keretében szerzett.

Az állampapír-állomány napi átlagos növekményének számítása során pedig kizárólag azok névértéke lesz figyelembe vehető.

A pénzügyi tranzakciós illetékről szóló 2012. évi CXVI. törvényt (Pit. tv.) érintő módosítások

A Rendelet a legtöbb esetben szigorít, míg néhány esetben kedvező változást vezet be a Pit. tv-beli kötelezettségekben, valamint bevezet egy új típusú kiegészítő illetékkötelezettséget is.

A változó illeték- és illetékalap mértékeket táblázatos formában mutatjuk be:

Pénzügyi tranzakciós illeték alapja
Művelet Jelenlegi mérték 2024. július 31-et követően teljesített műveletek esetében
A Posta Elszámoló Központot működtető intézménynél kezdeményezett készpénzbefizetés A 20 ezer forintot meghaladó összeg Az 50 ezer forintot meghaladó összeg
A magánszemély fizetési számlájáról (kivéve a magánszemély egyéni vállalkozói számlájáról) történő átutalás (átutalásonként) A 20 ezer forintot meghaladó összeg Az 50 ezer forintot meghaladó összeg

 

Pénzügyi tranzakciós illeték mértéke
Művelet Jelenlegi mérték, az illetékalap: 2024. július 31.-et követően teljesített műveletek esetében az illetékalap:
Fizetési művelet (ide nem értve a Pti. Tv. 7. § (1) bekezdés e) és f) pont) 0,3%-a de fizetési műveletenként legfeljebb 10 ezer forint 0,45%-a de fizetési műveletenként legfeljebb 20 ezer forint
Ha az illetékfizetésre a Posta Elszámoló Központot működtető intézmény kötelezett (ide nem értve a Pti. Tv. 7. § (1) bekezdés h) pont) 0,3%-a 0,45%-a
Fizetési számláról történő készpénzkifizetés, illetve a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz útján történő készpénzkifizetés esetén 0,6%-a 0,9%-a
A Pti. Tv. 6. § (1) bekezdés c) pont esetében átutalásonként, illetve kifizetésenként, ha az illetékfizetésre a Posta Elszámoló Központot működtető intézmény kötelezett 0,3%-a de fizetési műveletenként legfeljebb 10 ezer forint 0,45%-a de fizetési műveletenként legfeljebb 20 ezer forint

 

Értékpapír tranzakciós illeték
Pénzügyi eszköz vétele esetében Jelenlegi mérték 2024. július 31.-et követően teljesített műveletek esetében, az illetékalap:
Mentesített érték A magánszemély (kivéve egyéni vállalkozói minőségében) javára vételenként 20 ezer forintot meg nem haladó érték A magánszemély (kivéve egyéni vállalkozói minőségében) javára vételenként 50 ezer forintot meg nem haladó érték
Mértéke, az illeték alapjának  0,3%-a de vételenként legfeljebb 10 ezer forint 0,45%-a de vételenként legfeljebb 20 ezer forint

 

Kiegészítő pénzügyi tranzakciós illeték

2024. október 1-jei hatállyal a konverziót tartalmazó műveletek után bevezetésre kerül új kötelezettségként az ún. kiegészítő pénzügyi tranzakciós illeték, melynek egységes mértéke valamennyi esetben az illeték alapjának 0,45 százaléka, de fizetési műveletenként legfeljebb 20 ezer forint lesz.

A rendelkezés 3 ügylettípust kategorizál, és mindegyik esetben külön rendelkezik a kötelezett személyéről, a kötelezettség alapjáról, és a kötelezettség megállapításnak, bevallásának, megfizetésének módjáról. Amennyiben egy ügylet több kategóriába is besorolható, abban az esetben a 3. kategóriára vonatkozó szabályok lesznek rá alkalmazandók.

  1. Pénzügyi tranzakciós illeték alá tartozó fizetési műveletek, ideértve egyes a Rendeletben megnevezett, a pénzügyi tranzakciós illeték alól mentesülő műveleteket is, de ide nem értve a fizető fél által a kedvezményezett útján kedvezményezett illetékfizetési kötelezettséget.

A fizetésre kötelezett személye, az illeték alapja és az egyéb adókötelezettségek megegyeznek a pénzügyi tranzakciós illetékfizetési kötelezettség szabályaiban foglaltakkal.

  1. Az értékpapír tranzakciós illeték hatálya alá tartozó pénzügyi eszközök vétele

A fizetésre kötelezett személye, az illeték alapja és az egyéb adókötelezettségek megegyeznek az értékpapír tranzakciós illetékfizetési kötelezettség szabályaiban foglaltakkal.

  1. Befektetési szolgáltatást nyújtó által csereügyletre vonatkozó megbízás végrehajtása

A fizetésre kötelezett személye megegyezik az értékpapír tranzakciós illeték fizetésére kötelezett személyi körrel, az illeték alapja az az összeg melyre a megbízás vonatkozik, az egyéb adókötelezettségeket pedig a pénzügyi tranzakciós illeték esetében szabályozott módon kell teljesíteni.